"Svájcba emigrált magyar tanárnõ fia szájából hallottam, hogy amikor a mamát befogadta a helyi iskola, azzal tüntette ki az igazgató, hogy õ intézhette az iskola számára szükséges eszközök beszerzését.

Persze bizonyítani akart, és összeállította a listát, amit izgatottan vitt a bemutatásra. Az igazgató vetett rá egy pillantást, majd elmondta, az úgy rossz, ahogy van, lehet újraírni. Az értetlen arcot látva, jóindulatúan elmagyarázta:

Elõször meg kell nézni, hogy a városban gyártják-e ezt a cikket? Ha igen, meg kell venni, mert az a legolcsóbb, hiszen a város lakóinak munkát biztosítunk és a késõbbi minõségi problémák kizártak.

Ha nem, meg kell nézni, hogy a tartományban készítenek-e ilyesmit, mert ez a második legolcsóbb, minõség vitára itt sem kell számítani.

Amennyiben a tartományban nem készül, megnézzük, hogy Svájc területén elõállítják-e a terméket. Ha igen, jöhet.

Végül felmerül a kérdés: mi a teendõ akkor, ha nem gyártják Svájcban?

Ekkor hátra kell dõlni és behunyt szemmel, (esetleg egy rövid szunyókálás után) pihent állapotban azon lehet elgondolkodni, hogy egyáltalán, kell-e nekünk ez a vacak?"

Figyelem, pedagógusok, és figyelem szülõk! Ezt a hozzáállást tanítsátok minden családban, óvodában, iskolában, egyetemen!!!

Ennyi kell ahhoz, hogy örökre kilábaljunk mindenféle gazdasági krízisbõl...

Ehhez elvileg nem kell kommentár!

De nálunk is korlátozott a szélesebb körû munka, eszköz, tárgykeresés.
Ezért tervezzük a hálózatunkat a postai irányítószámok szerint.